A Java futtató környezetet csak abban az esetben szükséges telepíteni, ha az korábban még nem történt meg.

A PolySigno első futása során kérni fogja a licenc fájlt, melyet e-mail csatolmányban kapott meg.

Jegyezze meg, milyen könyvtárba mentette el a licenc fájlt.
polysys
Az XML formátumot elsősorban gép-gép közötti kapcsolatra optimalizálták, ezért géppel olvasható formátumnak is nevezik. Más szempontból ez azt jelenti, hogy ember általi olvasása és értelmezése meglehetősen nehéz.

A PolySigno olyan módon jeleníti meg az XML adattartalmakat, hogy az emberi értelmezésre, ellenőrzésre is kényelmes legyen. Ennek azért van jelentősége, mert amikor egy adatszolgáltatást elektronikusan aláír, akkor egyben egy jognyilatkozatot is tesz arra vonatkozóan, hogy a tartalmát ismeri és egyetért vele. Az aláírást követően, az adatszolgáltatás bármely célú módosítása kimutatható.

A fentiek miatt ezért nagyon fontos, hogy aláírás előtt mindig ellenőrizze az aláírandó tartalmat!
Továbbiakban a széles körben elterjedt tanulmányi rendszerek közötti adatszolgáltatás aláírására mutatunk be egy példát.

Pillanatnyi aláírás lesz létrehozva, mivel az adatszolgáltatást a központi oldal a beküldést követően azonnal feldolgozza. A pillanatnyi aláírás az adatszolgáltatás hitelességét és sértetlenségét biztosítja, de nem tartalmaz sem aláírás létrehozásának időpontját hitelesítő időbélyeget, sem érvényesítési vagy visszavonási információkat.

KÖZLEMÉNY a FIRA programot használó ügyfeleink részére!

Kedves Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az Oktatási Hivatal FIR adatszolgáltatásokat fogadó rendszerében történő változások miatt a FIRA aláíró szoftver támogatását és forgalmazását 2020. július 15-ik napjával megszüntetjük. Ezentúl a PolySigno korszerűbb, és több aláírási és érvényesítési szolgáltatást nyújtó termékünk használatát biztosítjuk az Önök számára, a FIR adatszolgáltatás hitelesítése céljára.

Az Önök FIRA-hoz használt, 2020.08.26-ig érvényes licencét áthordozzuk a PolySigno termékre. A licenc fájlt hamarosan emailben megküldjük.

A PolySigno licence annyiban különbözik az eddig használt FIRA licenctől, hogy nem csak a meghatározott aláírói tanúsítványhoz kapcsolódik, a PolySigno-val bármely tanúsítvánnyal tud majd dokumentumokat hitelesíteni. Kiválóan tudja majd használni a FIR adatszolgáltatás hitelesítésén kívül más célokra is, például elektronikus számla hitelesítésre, papíralapú irat elektronikus másolatának hitelesítésére, stb. A PolySigno “Segítség” menüben találja a szolgáltatások használatát bemutató oktatófilmeket.

Megértésüket köszönjük: